Szombat délutáni cserkelésem első két órájában szentül meg voltam győződve róla, hogy a teremtéskor azokat a helyeket ahol jártam szűzen hagyták élőlények szempontjából. Őzeket fényképezni mentem, és majdnem a lótolvajlás bűnébe estem pedig Istenúccse' ők akarták, nem én... :D
Ott kezdődött a dolog, hogy a kerítések, sorompók persze azért vannak, hogy átmásszuk őket. Rövidebb az út arra a kéktúra útvonalához, ami pont elvitt volna Pusztadélő felé, és út közben láthattam volna őzeket. A területet rég kinéztem már. Szembeszél volt, és hóesés, ideális lehetőség a cserkeléshez. Rendületlen bizakodásom akkor ért csúcspontjára amikor megláttam a lovakat. Megtermett nagy igásállatok, rendkívül jól mutattak a hóesésben. Észrevettek, és elindultak felém. Nosza, fel a gépet, aztán csak úgy csattogott a zár, amíg közelebb nem értek, és körbe nem vettek. Nyugodt, barátságos állatok voltak, de azért nem nyugtatott meg érdeklődésük, így a visszavonulást választottam. Kiléptem a körből, és határozottan megindultam arra, amerről jöttem. Én elöl, a lovak meg libasorban utánam. A hozzám legközelebb lévő igen kíváncsi jószág volt, vagy a táskámon matatott, vagy a fülembe lihegett. Alig vártam, hogy kiérjek a legelőről. Persze kitartóak voltak mint a veszedelem. :)
Miután visszamásztam a sorompón már nem sok érdekes történt. Csináltam néhány panorámának való nyersanyagot, amiből persze soha nem lesz kép, mert jellegtelenek, és lusta vagyok őket kidolgozi.
A -10 fokban kályhacsővé fagyott nadrágomban, a szürkület első perceiben megindultam haza. Útközben persze riasztottam nyulat, őzet, mindent ami akkor jobban érdekelt volna, amikor fény is van.
Az új gép jól vizsgázott: rettentő hideg, húfúvás, amiből kapott azért rendesen, és minden úgy ment, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Leginkább a felhasználóval van a baj :) Ki kell még tapasztalom, hogy hol a vége.
